Tapenade, a provance-i ínyencség

A tapenade egy intenzív ízvilágú olívabogyó-pástétom. Sós kekszre vagy kiflikarikákra kenve igazán ínyenc falat. Mikor először kóstoltam, mindenképp fel akartam írni a nevét, hogy kikereshessem a receptjét, mert különleges ízvilága magával ragadott, de nehéz következtetni a hozzávalóira.

Hozzávalók:
1,5 dl magozott fekete olíva feldarabolva
2 ek. kapribogyó
1 kis gerezd fokhagyma (kihagyható)
2 ek. olíva olaj
1 tk. citromlé

Robotgéppel pürésítsük a hozzávalókat, és kész is. :) A hozzávalóival lehet variálni, egyesek zöld olívát is tesznek hozzá, mások aszalt fügét. 

Tortilla tekercs, te nagyszerű

A tortilla tekercs azért nagyszerű, mert mindenfélét
lehet bele tenni, és ha érzékkel válogatjuk össze
a belevalókat, mindig fantasztikus ízélményben lesz részünk.
A tekercset én eddig boltban vettem, de íme egy recept hozzá:

Tortilla tekercs házilag
Hozzávalók:
25 dkg liszt
0,5 tk sütőpor
0,5 tk só
30 ml olaj
kb. 1,5 dl langyos víz

Elkészítés: 
A megadott sorrendben összekeverjük a száraz hozzávalókat, majd hozzáadjuk az olajat és a vizet, míg jól gyúrható tésztát kapunk. 4-8 részre osztjuk, sodrófával serpenyő nagyságúra, vékonyra nyújtjuk, és olaj nélkül mindkét oldalát megsütjük.
Még melegen tegyük nejlonzacskóba, így lesz finom puha. Kb. 20 perc-fél óra elteltével tegyük át egy másik zacskóba, hogy ne legyen vizes. Aztán már tölthetjük is mindenféle finomsággal! 

Kedvenc töltelékkombinációm:fekockázott kígyóuborka
paradicsomszeletek
aszalt paradicsom felcsíkozva
rukkola
hummus
fűszeres csicseriborsó
olívabogyó

Palak tofu, avagy a vegán palak paneer


Az eredeti palak paneer sajttal készül (paneer=sajt), de a tofu jellege és állaga szerintem még jobban is passzol a receptbe, egészségesebb, és ami a legfontosabb: egyetlen állat haja szála sem görbült a készítésekor.  

Hozzávalók kb. 4 főre:
1 zacskó fagyasztott spenót püré
0,5 zacskó fagyasztott leveles spenót
3 gerezd fokhagyma
kockára vágott (natúr) tofu
2 ek. étkezési keményítő

curry fűszerkeverék

A körethez: 
1,5 pohár (barna)rizs
3 pohár hideg víz
római kömény



Elkészítés:
A spenótpürét (még fagyott állapotban) kb. fél liter vízzel, sóval felteszem főni. Ha már forr, hozzáadom a kevés vízzel elkevert keményítőt, az összetört fokhagymát, a tofut és a leveles spenótot. Tovább főzöm kis lángon amíg forrni kezd, aztán hozzáadom a curry fűszerkeveréket és még pár percig főzöm.

Közben felteszem a tűzhelyre a rizst hideg vízben, sóval, római köménnyel. Ha forr, lefedem, és kis lángon főzöm puhára.


Rukkolapesto

1 csomag rukkola
1 dl napraforgómag
2 gerezd fokhagyma
2 ek. olaj
1 ek. sörélesztőpehely (kihagyható)


Összeturmixoljuk az összetevőket, és kész is. A napraforgómagot megpiríthatjuk igény szerint. Kipróbálhatjuk más olajos magvakkal,
pl. dióval, az eredeti fenyőmaggal készül.

A pestot melegszendvicsen, pirítóson, pizzán, tésztán, nudlin, gnocchin, zöldségmártogatósként is fogyaszthatjuk.

Saláták - paradicsomos bulgursaláta

A bulgur tört búza, melyet előfőztek és szárítottak. Épp ezért a bulgurral készült saláták igen laktatóak.

Hozzávalók:
6 közepes paradicsom
10 dkg száraz bulgur
petrezselyem
balzsamecet vagy fokhagyma


A paradicsomot felkockázzuk. A bulgurt leöltjük forró vízzel (10 dkg-hoz 2 dl víz), lefedjük és állni hagyjuk, mérettől függően 10-20 percig. Ha megpuhult, hozzákeverjük a paradicsomot, feldaraboljuk és rászórjuk a petrezselymet, és megsózzuk az egészet, majd lelocsoljuk balzsamecettel, vagy fokhagymás vízzel.

Használhatunk olajat is, de mivel úgyis több olajat fogyasztunk, mint kéne, ezért érdemes legalább a salátából kihagyni.

Szejtán gulyás galuskával

Hozzávalók:
30 dkg szejtánkocka
1 vöröshagyma apróra vágva
2 ek. olaj
2 gerezd fokhagyma
1 ek. pirospaprika
só, bors, őrölt kömény
1/2 kg burgonya
1 sárgarépa
1 tv paprika
1 paradicsom
1 ek. vega-mix
10 dkg tönkölyliszt

Az olajat felforrósítjuk, megpároljuk benne a felaprított vöröshagymát, beletesszük a szejtánkockákat, amiket kicsit megpirítunk. Ráhintjük a pirospaprikát, megfűszerezzük, és hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, és felöntjuk 1 dl vízzel. 10 percig pároljuk, majd még 8 dl vizet öntünk hozzá. A répát karikákra vágjuk, és beletesszük a levesbe, a burgonyát, paradicsomot és paprikát felkockázzuk, majd  10 perccel később ezeket is a leveshez adjuk és puhára főzzük.
A lisztet sóval és vízzel összegyúrjuk, majd galuskákat szaggatunk belőle, és a levesbe tesszük.

Csokis keksz, ami egyből elfogy

Az eredeti recept és a csodálatos fotó innen, de kicsit átalakítottam a receptet. 

Hozzávalók:

Kekszhez:
1 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt
3/4 bögre darált dió, vagy darált napraforgómag és búzacsírapehely keveréke (házi diópótló)
2 tk. fahéj
1/2 tk. só
1 tk. sütőpor
1 vaníliarúd kikapart belseje
1/3 bögre (nád)cukor
1 teáskanál almaecet
1/4 bögre növényi tej (pl. szójatej)
1/3 bögre olaj (pl. kókuszolaj folyékony állapotban)

Csokikrémhez:
1/3 bögre kakaópor (nem instant)
2 evőkanál növényi tej (pl. szójatej)
1 nagyobb avokádó

Egy tálban keverjük össze a keksz száraz hozzávalóit: liszt, dió/diópótló, fahéj, só, sütőpor. Egy másik tálban keverjük össze a cukrot és a nedves hozzávalókat: almaecet, növényi tej, olaj. Öntsük a nedves hozzávalókat a szárazhoz, jól keverjük el a tésztát, formázzunk labdát belőle, csomagoljuk alufóliába és tegyük a hűtőbe 15-20 percre.

Közben melegítsük elő a sütőt 180C fokra és tegyünk sütőpapírt egy tepsibe.

A hűtött tésztából csípjünk le egy kis darabot, formázzunk kis golyót (pingpong labdánál kisebbet) belőle, tegyük a sütőpapírral bélelt tepsire és lapítsuk le a tenyerünkkel. A maradék tésztával is járjunk el így (nekem 36 db keksz jött ki ebből a mennyiségből). Süssük kb. 15 percig, amíg aranybarnák lesznek.

Cukkinifasírt

Hozzávalók: 
egy nagyobb cukkini
fél vöröshagyma vagy lilahagyma
2 gerezd fokhagyma
teljes kiőrlésű liszt vagy zsemlemorzsa
só, bors, piros paprika

Elkészítés: 
A cukkinit lereszeljük, megsózzuk, és kb. 20 percre állni hagyjuk, majd kinyomkodjuk a levét, amit engedett. Összekeverjük az aprított hagymával és a fokhagymanyomóval kinyomott fokhagymával, megsózzuk, majoránnát, petrezselymet, kevés pirospaprikát, borsot, ízlés szerint csípős paprikát adunk hozzá. Majd annyi lisztet rakunk a keverékbe, hogy fasírtokat tudjunk belőle gyúrni. A fasírtokat forró olajban, vagy sütőben (sütőpapírral bélelt tepsiben) barnára sütjük. Ízlés szerint szezámmagot is keverhetünk a fasírtba.

Kiváló alapanyag vegán hamburgerhez paradicsommal, mustárral, kecsappal és salátával.

Diós-rukkolás tésztasaláta

Hozzávalók: 20 dkg tojásmentes fussili (orsó tészta)
1 dl rizstejszín
fél fej vöröshagyma kockákra vágva
2 nagy gerezd fokhagyma
1 nagy paradicsom
1 marék durvára tört dió
2 nagy marék rukkola
fél marék friss (vagy fél ek. szárított) bazsalikom

1 ek. olaj


A tésztát sós vízben puhára főzzük. Az olajon a hagymát és a fokhagymát megdinszteljük, és hozzáöntjük a rizstejszínt és a kockákra vágott paradicsomot, megsózzuk (és ha szárított bazsalikommal dolgozunk, azt is beletesszük). Ha elkezd forrni, levesszük, belekeverjük a rukkolát, és ha friss, egész bazsalikomlevelekkel dolgozunk, azt is ekkor tesszük bele. Az így kapott szószt a levelekkel összekeverjük a tésztával, és tálalásnál szórjuk rá a diót.

Vegán "túróval" töltött gombafejek

A szójatej készítésekor megmaradt darált, főtt szóját hívják okarának. Ebből kiváló, túró szerű dolgokat lehet csinálni, ahogy már korábban is írtam. Most gombába fogjuk tölteni.

Hozzávalók a töltelékhez:okara 100 g száraz szójababból
1 dl rizstejszín
1 ek. citromlé
só, bors, zöldfűszerek (borsikafű, majoránna)
kockára vágott, dinsztelt hagyma
fokhagyma

Öntethez:
1 dl rizstejszín

2 ek. sörélesztőpehely

Plusz:
(nagyobb kalapú) gombafejek

A töltelékhez az összetevőket összekeverem, a gombafejekbe töltöm, sütőpapírral bélelt tepsibe rakom őket, majd az öntetet rájuk locsolom. Sütőben, alufóliával befedve addig sütöm, amíg a gomba megpuhul, utána fólia nélkül pirosra sütöm a tetejüket.






Tökéletes vegán sajtos krumplipüré, amit nem lehet abbahagyni

A normál krumplipüré sokkal finomabb verziója. A sós vízben, héjában megfőzött majd meghámozott krumplihoz 2 ek. kókuszolajat, 2 dl szójatejet, és 2 ek. sörélesztőpelyhet adunk, majd pépessé dolgozzuk. A kívánt állagtól függően olajat és
szójatejet adhatunk még hozzá.

Piros-ropogós répacsíkok roston zöldfűszerekkel és magvakkal

Hozzávalók:
50 dkg répa hámozva, hosszában csíkokra vágva
1 bögrényi földimogyoró (és/vagy mandula, kesudió, pisztácia)
3-4 ek. szezámmag (és esetleg fenyőmag)
3 ek. (kókusz)olaj
fűszerek (pl. borsikafű, bazsalikom, kakukkfű, oregano, majoranna, rozmaring)
0,5 dl almalé

Egy tepsi aljába öntünk 2 ek. olajat, belerakjuk a répacsíkokat, sózzuk, befűszerezzük, egy kicsi almalével meglocsoljuk, majd alufóliával befedjük. Közepes lángon puhára pároljuk. Eközben egy serpenyőben 1 ek. olajon illatosra pirítjuk a szezámmagot, fenyőmagot, a durvára darabolt mogyorót, mandulát stb. Ez lehet több is, mint a fent megjelölt mennyiség, ízlés szerint. Ha megpirult, a répához öntjük egyenletesen, majd alufólia nélkül visszatesszük a sütőbe pirulni egy kicsit.
Sült krumplival, krumplipürével, vagy salátával is ehetjük.

Vöröslencseleves indiai fűszerekkel és sütőtökkel

Hozzávalók:
1 pohár (250 ml) vöröslencse
1 nagy fej hagyma
1 közepes sárgarépa
5 dkg sütőtök (kihagyható)
curry fűszerkeverék
szerecsendió
gyömbér (kihagyható)
2 ek. olaj (pl. kókuszolaj)
1 gerezd fokhagyma
1 tk. (nád-) cukor


A hagymát apróra, a sárgarépát és a sütőtököt nagyobb kockákra vágjuk és az olajon pici sóval, lefedve pároljuk, amíg teljesen meg nem puhulnak. Villával kicsit szétnyomkodjuk őket. A vörös lencsét megmossuk, hozzáadjuk a zöldségekhez, és felöntjük annyi vízzel, amennyi éppen elfedi. Beletesszük a sót, a szerecsendiót, a gyömbért és a cukrot, és puhára főzzük. A fokhagymát és a curryt csak a végén tesszük bele, utána még 2 percig főzzük.

Provance-i szendvicskrém vagy tésztaszósz

3 nagy paradicsom
kb. 5 dkg. (1-2 szelet) párolt padlizsán (kihagyható)
200 g hántolt napraforgómag (sótlan)
sok (friss) bazsalikom, petrezselyem, rozmaring
rukkolalevelek (kihagyható)


A paradicsomot botmixerrel leturmixoljuk, majd sűrű szűrő segítségével lecsöpögtetjük a fölösleges levet egy tálba. A lecsöpögtetett masszához adjuk a többi összetevőt, és tovább turmixoljuk, amíg teljesen krémes állagú nem lesz. A nedvességet a paradicsom levéből pótolhatjuk.

Szendvicsen vagy főtt tésztán is remek!

Mustáros padlizsánsteak bazsalikomos, "vajas" krumplival

Padlizsánsteak
Hozzávalók:
2 kisebb vagy 1 nagy padlizsán
2 ek. kókuszolaj (nehezebb olajokból csak 1 ek., pl. napraforgóolajból)
mustár


A padlizsánt 1,5 cm vastag karikákra vágjuk, besózzuk, bemustározzuk a szeletek mindkét oldalát. Serpenyőben felforrósítjuk az olajat, beleteszünk annyi padlizsánt, amennyi elfér egymás mellett, és pirosra sütjük mindkét oldalát a szeleteknek.



Bazsalikomos, "vajas" burgonya

10 apró burgonya, vagy 4 nagyobb
bazsalikom (lehetőleg friss)
kókuszolaj

Az ízlés szerinti méretűre vágott krumplit sós vízben puhára főzzük. A bazsalikom leveleket (lehet más fűszert is használni) kicsit megfonnyasztjuk a kókuszolajon egy serpenyőben, majd rátesszük a lecsöpögtetett krumplit, és 10 perc alatt kicsit még sütünk rajta.

Vegán chocolate chip cookie

Hozzávalók (40-50 kekszhez):
350 g liszt
1 tk szódabikarbóna
1 tk sütőpor
200 g (nád-) cukor
200 g étcsoki
100 g olajos mag (pl. dió, kesudió, törökmogyoró)
250 g vegán margarin vagy semleges ízű olaj (pl. napraforgóolaj, kókuszolaj)
vanília kivonat

Az összetevőket összekeverjük, golyókat formálunk belőle, majd kellő távolságra, sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük őket (vigyázat, szétfolynak!) Kb. 10 perc alatt, 180-190 fokon aranybarnára sütjük őket.

Köleskőrözött

Hozzávalók:
100 g köles
1 közepes fej hagyma

bors
kömény
piros paprika
1 tk mustár
1-2 ek rizstejszín vagy kókusztejszín
50 g (kókusz)olaj
Citromlé vagy kókuszecet

A kölest kétszeres mennyiségű sós vízben puhára főzzük, összekeverjük a többi összetevővel. A tetejére szórt petrezselyemmel, metélőhagymával díszítve tálaljuk.

Vegán borscs (orosz céklaleves)

2 fej cékla
1 vörösbab-konzerv
1 fej vöröshagyma
2 kisebb sárgarépa
1 paradicsom
2-3 nagyobb krumpli
3 ek. olaj (pl. kókuszolaj)
3 gerezd fokhagyma
só, bors, kömény, petrezselyem, majoránna

Az olajon a hagymát, a kockára vágott céklát és répát megpároljuk kicsit sózva. Felhígítjuk annyi vízzel, ami éppen ellepi, sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük. Én ilyenkor sósabbra, fűszeresebbre szoktam csinálni ezt a levet, mint amilyen a végleges levesnél ideális lenne, így a zöldségek felveszik a sót, és sokkal ízletesebbek lesznek. Hozzáadjuk a kockákra vágott paradicsomot, a krumplit, a legvégén az összetört fokhagymát és a babot, majd felhígítjuk a kívánt mennyiségre. Érdemes a borscsot sűrűre főzni tálalhatjuk vegán tejföllel, vagy csak simán egy nagy szelet puha kenyérrel.

Veganéz

0,4 dl szójatej
0,6 dl semleges ízű olaj (pl. kókusz, napraforgó)
2 tk. cukor

1-2 ek. citromlé

Az összetevőket beletesszük egy befőttes üvegbe, és botmixer segítségével összeturmixoljuk. Minél több az olaj, annál sűrűbb a majonézünk.

Rizstejszín

20 dkg puhára főzött, sótlan rizs (minél jobban szét van főzve, annál jobb)
pici só
kevés cukor
citromlé
víz
semleges ízű növényi olaj (pl. kókusz, napraforgó)

Az összetevőket összeturmixoljuk. Annyi vizet használjunk, amennyitől tejszín állagú lesz a keverék.
Olaj helyett avokádót is használhatunk, semleges íze nem zavar bele a végleges ízhatásba.

Tofus, gombás, zabtejszínes rizottó

Hozzávalók:
15 dkg rizs
néhány nagyobb fej gomba
15 dkg tofu
1 fej vöröshagyma
1 ek. olíva- vagy kókuszolaj
5 dl zöldségleves (vagy víz+bio ételízesítő)
2 dl zabtejszín vagy rizstejszín
só, bors, bazsalikom, petrezselyem

A felaprított hagymát az olajban megpároljuk, hozzáadjuk a kicsi kockákra vágott tofut és a gombát, majd a rizst. Ha felforrósodott, ráöntjük a zab- vagy rizstejszínt, összekeverjük, majd felöntjük a vízzel vagy zöldséglevessel, és befűszerezzük. Lassú tűzön 15-20 percig főzzük. Készíthetjük fehérborral is, ez esetben 1 dl zöldséglevest váltsunk ki a borral.

Tálaláskor pirított magvakat és zöld fűszereket szórhatunk a tetejére. 

Rizspuding

Ha tejbegrízre vágyom, de nincs itthon szójatej, vagy pl. a gluténérzékeny unokatesómmal szeretnék együtt falatozni, akkor jó megoldás a rizspuding.

2 deci vízben elkeverek 1-2 ek. cukrot, pici sót és annyi rizslisztet, amennyitől megfelelő állagú lesz. Forrástól számított 5-10 percig főzöm folyamatosan kevergetve, majd lefedve hagyom kihűlni egy kicsit. Kakaóval, fahéjjal vagy gyümölccsel fogyasszuk!

Vegán sajttorta

Hozzávalók:
Alap:
1 csomag zabkeksz (natúr Zabfalatok)
2 ek. kókuszolaj
víz

Krémhez:
30 dkg natúr mandula vagy kesudió
3 citrom leve
2 vanília kikapart bele
    vagy 2 tk. bourbon vaníliás cukor
150 ml kókusz olaj
1 bögre barna nádcukor
130 g ribizli vagy más gyümölcs

Elkészítés:
Az alaphoz a kekszet törjük össze, keverjük el a kókuszolajjal és annyi vízzel, hogy gyúrható legyen, nyomkodjuk a forma aljába max. fél cm vastagon.

A krémhez a mandulát pár perces, forró vizes áztatás után hámozzuk meg, robotgéppel aprítsuk krémes vajjá (10-15 perc), adjuk hozzá a többi hozzávalót (kivéve a gyümölcsöt) és dolgozzuk el jól. A krém 2/3-át a kenjük az alapra. A maradék 1/3 krémhez adjuk hozzá a megtisztított ribizlit és aprítsuk teljesen simára. Kenjük az előző rétegre, a tetejét szórjuk meg gyümölccsel. Tegyük fagyasztóba, hogy megszilárduljon, majd fogyasztás előtt 10 perccel vegyük ki és vizes késsel szeleteljük!

Bazsalikomos paradicsomleves

Hozzávalók: 300-400 g paradicsomsűrítmény (2 nagyobb üveg, vagy 1 nagy doboz. Ne fém konzerv legyen!)
2 gerezd fokhagyma
3 ek. cukor
sok bazsalikom
oregano, kakukkfű, borsikafű ízlés szerint
só, bors ízlés szerint

A sűrítményeket vízzel felhígítom és felteszem főni. Beleteszem a sót, a cukrot és a fűszereket, a legvégén fokhagymanyomóval belenyomom a fokhagymát.

Ropogós csicseriborsó

2 csésze csicseriborsó (vagy 2 konzerv)

fűszerek
olaj

Ha száraz csicseriborsót használunk, előző nap beáztatjuk bő vízbe, és másnap 2 tenyerünk között sodorgatva ledörzsöljük a héjukat, leöblítjük, lecsepegtetjük. Ha konzervet vásároltunk, leöntjük a levét, átöblítjük vízzel, és alaposan lecsepegtetjük.

Sütőtepsi aljára rendezzük egy rétegben, a fölösleges vizet papírtörlővel leitatjuk. Ráöntjük az olajat (csak néhány evőkanálnyi a borsó mennyiségétől függően!), a fűszereket és a sót, és jól összeforgatjuk úgy, hogy a fűszeres köntös mindenhol egyenletesen fedje a szemeket. Ha édes változatra fájna a fogunk, akkor agávé vagy juharszirupban forgatjuk meg a borsókat sütés előtt. 30-40 percig sütjük, vagy addig, ameddig szép aranybarnára pirulnak. Sütés közben minden 10 percben forgassuk át a szemeket, hogy minden oldaluk szép piros és ropogós legyen. Mielőtt nekiesnénk a ropogtatásnak, hagyjuk kihűlni.

Nagyon finom például a gyömbéres-fokhagymás-sós fűszerezésű változat, de zöld fűszerekkel, vagy curryvel is isteni! 

Légmentesen záródó edényben egy hétig eltartható.

Sárgaborsókrém

Hozzávalók:

20 dkg sárgaborsó
2 gerezd fokhagyma
só, bors 
1 ek. mustár 
citromlé 
1-2 ek. olívaolaj

A sárgaborsót 4 órára beáztatjuk, majd a levét leöntve körülbelül két és félszer annyi vízben megfőzzük. Amikor megpuhult, leszűrjük és botmixerrel hozzáturmixoljuk a többi hozzávalót.