A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gomba. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gomba. Összes bejegyzés megjelenítése

Gombapörkölt gluténmentes tésztával és a kókuszecet rejtélye

Hetek óta gombapörköltre fájt a fogam, pedig nem vagyok nagy gombaimádó, régen pedig meg sem tudtam enni pörkölt formájában. De most mégis erre vágytam.
Szerencsém volt, mert pont le volt árazva a boltban a fagyasztott gomba, egyből vettem 3 csomaggal, amiből kettőt meg is főztem.

Hozzávalók:2 csomag fagyasztott gomba (nagyon összeesik!)
1 fej vöröshagyma kockára vágva
1 púpozott evőkanál pirospaprika
kömény, só, bors
1 teáskanál petrezselyem (igen, az sok, de így finom) :)
1 evőkanál kókuszolaj
2-3 gerezd fokhagyma

Az olajon megdinsztelem a hagymát sóval, kis lángon, rádobom a pirospaprikát, a köményt, és kevergetem. Sokáig nem szabad így hagyni, mert megég a paprika, szóval rádobom a fagyasztott gombát, majd lefedem. Ez enged annyi vizet magából, hogy ne égjen le.
Mikor felolvadt, felöntöm még ízlés szerint vízzel, sózom, borsozom, és beleteszem a petrezselymet és a 3 fokhagymagerezdet fokhagymanyomóval. Én sok szafttal szeretem, szóval jó sok vizet öntöttem rá, amit a végén 1 evőkanálnyi kukoricakeményítővel sűrítettem be a következőképpen: a kukoricakeményítőt egy bögrébe tettem, 1 dl vizet engedtem hozzá, addig kevertem, míg tejszerűre feloldódott az egész. Beleöntöttem a pörköltbe és még egyszer felforraltam az egészet. Mennyei lett!

Glutén- és tojásmentes fusilli tésztával tálaltam. És hogy jön a képbe a kókuszecet?

Kaptam egy üveggel belőle, hogy próbáljam ki. Nagyon szimpatizáltam vele, mert nem olyan durva, mint a sima ecet, de nincs is olyan erőteljes aromája, mint az almaecetnek, viszont kellemes, szinte krémes utóízt hagy maga után. Nem kókuszízű. Viszont salátán és levesen kívül nem nagyon tudtam, mit kezdjek vele. De ma megvilágosodtam: vegán tejfölbe való! Az íze és az illata egy az egyben emlékeztet a tejföl savanykás ízére!
A veganéz mintájára csináltam vegán tejfölt a gombapaprikáshoz. Kicsit túl olajos számomra, de az íze eddig ennek hasonlít a legjobban a valódi tejföl ízére. Holnap kipróbálom simán a szójatej+kókuszecet kombinációt, elvileg az ecet önmagában összerántja a szójatejet tejföllé.

Vegán "túróval" töltött gombafejek

A szójatej készítésekor megmaradt darált, főtt szóját hívják okarának. Ebből kiváló, túró szerű dolgokat lehet csinálni, ahogy már korábban is írtam. Most gombába fogjuk tölteni.

Hozzávalók a töltelékhez:okara 100 g száraz szójababból
1 dl rizstejszín
1 ek. citromlé
só, bors, zöldfűszerek (borsikafű, majoránna)
kockára vágott, dinsztelt hagyma
fokhagyma

Öntethez:
1 dl rizstejszín

2 ek. sörélesztőpehely

Plusz:
(nagyobb kalapú) gombafejek

A töltelékhez az összetevőket összekeverem, a gombafejekbe töltöm, sütőpapírral bélelt tepsibe rakom őket, majd az öntetet rájuk locsolom. Sütőben, alufóliával befedve addig sütöm, amíg a gomba megpuhul, utána fólia nélkül pirosra sütöm a tetejüket.






Tofus, gombás, zabtejszínes rizottó

Hozzávalók:
15 dkg rizs
néhány nagyobb fej gomba
15 dkg tofu
1 fej vöröshagyma
1 ek. olíva- vagy kókuszolaj
5 dl zöldségleves (vagy víz+bio ételízesítő)
2 dl zabtejszín vagy rizstejszín
só, bors, bazsalikom, petrezselyem

A felaprított hagymát az olajban megpároljuk, hozzáadjuk a kicsi kockákra vágott tofut és a gombát, majd a rizst. Ha felforrósodott, ráöntjük a zab- vagy rizstejszínt, összekeverjük, majd felöntjük a vízzel vagy zöldséglevessel, és befűszerezzük. Lassú tűzön 15-20 percig főzzük. Készíthetjük fehérborral is, ez esetben 1 dl zöldséglevest váltsunk ki a borral.

Tálaláskor pirított magvakat és zöld fűszereket szórhatunk a tetejére. 

Kenyérre kenhető, magyaros ízvilágú ötletek




Hamis libamájpástétom
Ezzel a pástétommal több húsevőt sikerült átverni, elhitték, hogy libamájpástétom. Még megrögzött gombautálóknak is ajánlom!

Hozzávalók:
1 konzerv gomba
1,5 ek. (kókusz)olaj
3 kis gerezd fokhagyma
fél fej vöröshagyma
só, bors, kömény, bazsalikom, majoránna, petrezselyem

A gombát beáztatjuk fél órára, hogy enyhüljön a gombaíz, majd kinyomkodjuk belőle a vizet. A fokhagymát és a hagymát az olajban megdinszteljük fedő alatt, kis lángon. Az összes többi összetevővel összeturmixoljuk. Ínyenceknek karamellizált mazsolával tálalhatjuk, amit a következőképp lehet elkészíteni:
A mazsolát beáztatom, 20 perc után vizet cserélek rajta. Közben kristálycukrot hevítek kis lábasban, mikor már aranybarna és folyékony, teszek bele vaníliát és beleöntöm a mazsolát a vízzel együtt. Kevergetem, míg a karamellizált cukor feloldódik, és végül lefedve hagyom kihűlni.


Vegán pecsenyezsír
2 dl kókuszzsírba teszünk felszeletelve, ízlés szerint paradicsomot, paprikát, hagymát, fokhagymát, almát, fűszerezzük sóval, borssal, köménnyel, pirospaprikával, petrezselyemmel, lestyánnal, esetleg natúr vegamixszel, és alacsony hőfokon lefedve összefőzzük. Miután kihűlt, mustárral összeturmixoljuk az egészet.


Variációk okarára (vegán körözött és túrókrém)
Szójatej főzéskor mindig megmarad az okara, ami a szűrés után megmaradó, ledarált és kifőzött szója. Túró helyett használhatjuk, pl. körözöttben vagy édes túrókrémben.

Körözött:100 g szójababból okara
1 kis fej, apróra vágott vöröshagyma
fél gerezd fokhagyma aprítva
1 ek. (kókusz)olaj
3 ek. növényi tej (elhagyható)
1 tk. ecet
pirospaprika
só, bors
sok kömény


Túrókrém:
100 g szójababból megmaradó okara
cukor ízlés szerint
fél citrom vagy narancs leve és reszelt héja
vaníliakivonat, fahéj, szerecsendió, gyömbér

Az okarát összekeverjük a többi összetevővel, és kész is. Másnapra összeérnek az ízek, sokkal finomabb lesz!

Fotó innen.

Szendvicskrémek

Ha már sütöttünk kenyeret és kekszet, legyen mit rákenni is! :)

Padlizsánkrém
Hozzávalók:
1 db nagyobb padlizsán
1 kis fej hagyma
1 dl olaj


A feldarabolt padlizsánt a sütőben vagy serpenyőben, olajon megsütjük egy kicsit, hogy a keserű íze eltűnjön. Az apróra vágott hagymát kicsit megdinszteljük, hozzákeverjük a padlizsánhoz a sóval és az olajjal együtt, és botmixerrel pépesítjük. Adhatunk még hozzá mustárt, fokhagymát és egyéb fűszereket.

Zöldségtatár (nyers)

Hozzávalók:
paradicsom, paprika, sárgarépa, fehérrépa
hagyma, fokhagyma
fűszerek (só, petrezselyem, majoránna, bazsalikom, lestyán, stb.)
mustár
Tetszőleges arányban a fenti zöldségeket nyersen felaprítjuk, hozzáadjuk a többi hozzávalót és botmixerrel pépesítjük. Érdemes kicsit lecsepegtetni szűrőben, mert levet enged.

Zöldborsókrém (nyers)
Hozzávalók:
zöldborsó
fokhagyma


A zöldborsót összeturmixoljuk a fokhagymával és a sóval. Ennyire egyszerű, de nagyon finom és dekoratív. :)